„Együtt könnyebb – közös tettekkel a világunkért” – Művészeti gála a JATIK-ben

Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola Művészeti Iskolája 2025. június 13-án tartotta művészeti gálaműsorát a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A gála idei mottója – „Együtt könnyebb – közös tettekkel a világunkért” – nemcsak az előadások hangulatát határozta meg, de mély üzenetet is közvetített a közösség, az összefogás és a művészet erejéről.

A rendezvényt ünnepélyes megnyitóját követően két felvonásban mutatkoztak be az iskola művészeti csoportjai. Felléptek a magyar, angol és német nyelvű színjátszók, a moderntáncosok, a néptáncosok, valamint a különféle korosztályos társastánccsoportok – a „Picúroktól” a „Tűzmanókon” át egészen a pedagógusokig. A műsor humorral, érzelemmel és lendülettel vezette végig a közönséget az iskola művészeti életének sokszínűségén. A műsorszámokat a gyerekek lelkesedése, a pedagógusok szakmai igényessége és a közös munka öröme tette emlékezetessé.

A műsor szünetében nyílt meg a „Szimbiózis a természetben” című kiállítás, mely az intézmény képzőművészeti csoportos növendékeinek rajzait, festményeit; valamint az országos rajzpályázaton részt vett diákok alkotásait mutatta be. A tárlatot furulyaszó és ünnepélyes díjátadó kísérte. A kiállítás megnyitóján a Kis- és Nagy Vinkler-díjas diákok is elismerésben részesültek.

A gála második részében a zenei produkcióké volt a főszerep. A közönség hallhatta többek között Bartók és Bárdos népdalfeldolgozásait a Bárdos Kicsinyek Kórusa és a Bartók Gyermekkar előadásában, felcsendült Deisenroth „Vadászfanfárja”, valamint Gillock és Britten művei is. A program egyik fénypontja volt a JuGyu Band előadása az Eagles: Hotel California című világslágerrel, majd a teljes összkar zárta az estet egy LGT-mixszel, amely méltó befejezése volt a közös ünneplésnek.

A rendezvény nem valósulhatott volna meg az SZTE fenntartói közreműködése, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata oktatási keret támogatása, és a szülők önzetlen segítsége nélkül.

Az esemény ismét bizonyította, hogy az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola Művészeti Iskolája nemcsak oktat, hanem értéket is teremt – évről évre, együtt, közös tettekkel a világunkért.

A gála néhány pillanatképe: